„Mi ezt mindig így csináltuk.” De jól? – Tachográfoktatás november 7-én

A sofőr így tanulta az előző munkahelyén. A fuvarszervező másként emlékszik. A kolléga szerint pedig az ellenőrzésen ezt még sosem kifogásolták. Ugyanaz a kérdés, három válasz. Melyikre lehet építeni?
A tachográfhasználatban sokszor nem az okoz nehézséget, hogy valaki nem ismeri a készüléket. Hanem az, hogy egy megszokott eljárásról kellene eldöntenie: valóban helyes-e.
Mit kell kézzel rögzíteni? Melyik üzemmód felel meg az adott tevékenységnek? Mi a teendő, ha kimaradt egy bejegyzés? És hogyan tervezhető meg egy fuvar úgy, hogy a vezetési és pihenőidők szabályai is teljesüljenek?
November 7-én ezeknek a kérdéseknek szánunk egy délelőttöt.
A Fuvarlevél és a Busz Transz szaklapokat kiadó Új Média Kft. szervezésében, a Trans-Automat Kft. szakmai közreműködésével élő online tachográfoktatást tartunk. Az előadó Kürti Áron, társaságunk ügyvezetőigazgató-helyettese.
A háromórás programban a szabályokra, azok alkalmazására és a gyakori hibákra helyezzük a hangsúlyt: a kézi beírásoktól és az üzemmódválasztástól a vezetési és pihenőidőkön át az adatkezelési feladatokig, illetve az ellenőrzésekig.
Hozzon magával egy kérdést a saját munkájából! Olyat, amelynél legutóbb egyeztetnie kellett egy kollégával, vagy amelyre többféle választ hallott. Az oktatás végén közvetlenül kérdezhet az előadótól.
A képzés járművezetőknek, fuvarozó és személyszállító vállalkozások vezetőinek, flottakezelőknek, fuvarszervezőknek és diszpécsereknek szól. Egy cégtől több munkatárs is csatlakozhat: hasznos, ha az úton dolgozó és a fuvart szervező kolléga ugyanazokból az ismeretekből indul ki.
Az oktatás után is lesz mihez visszanyúlni: írásos szakmai összefoglalót és ajándék, 20 oldalas Tachográf 1×1 furgonosoknak PDF-kiadványt küldünk. A regisztrált, befizetett és az oktatáson részt vevő jelentkezők névre szóló részvételi igazolást is kapnak.
2026 november 7., szombat, 9:00–12:00
Online, Google Meeten, egy rövid szünettel és kérdezési lehetőséggel.
Részvételi díj: 14 990 Ft + 27% áfa/fő
Jelentkezési határidő: november 4.
Utaznia nem kell, otthonról vagy a telephelyről is bekapcsolódhat. Felvétel nem készül, az oktatás kizárólag élőben követhető.
Legközelebb a „mindig így csináltuk” mellett legyen szakmai érve is.
Részletek és jelentkezés a fuvarlevel.hu illetve a buszmagazin.hu oldalakon.
Kérdése van a részvételről?
Agócs Laura · +36 70 670 7331 · agocslaura@ujmedia.net



